Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00055

A hajdani túristaház romjai.

Elsősorban már csak az idősebb,a legalább 40-esek emlékezhetnek erre a páratlan kiránduló központra, amely annak idején a hajdani Zsuzsuvasút szakaszán, a már 1977-ben megszüntetett Hármashegy -Nyírbéltek vonalon volt megtalálható. Itt ezen a helyen, 1933-ban adták át a Debreceniek, és a környékbeli települések lakóinak nagy megelégedésére, a túristaházat, benne vendéglővel, és reprezentatív üdülőházzal. A környéken átadásra került még egy 100 holdas parkerdő is. Az üdülőhely annyira népszerűvé vált, hogy 1934-től vasárnaponként, és ünnepnapokon kimondott üdülőjáratokat indítottak Debrecen-Túristaház megállóhelyek viszonylatában, amely utat az akkori, már motorvonat által vontatott szerelvény 1 óra 20 perc alatt tett meg. A természetes környezet, az erdő hangulata, és a Túristaház által kínált szolgáltatások nagyon sok embert vonzottak ide, úgy a környékről, mint az ország más részeiről is, 1933-1977-ig…


Sajnos viszont a Zsuzsivasút megszüntetésével ez az épület komplexum az pusztulás martalékává vált. Az 1977-ben felszámolásra került vasúti vonal elbontása után, megszüntették a túristaház üzemeltetését is. Más megközelítési lehetőség hiján, nem tudtak az emberek eljutni erre az üdülőhelyre. Az épületeket szétbontották, az építőanyagot elhordták,mára már csak a romjai maradtak meg. A környékén lévő 100 éves erdőt néhány éve vágták ki. Ha valaki mégis úgy gondolja hogy ellátogat erre a hajdanában népszerű, közkedvelt kirándulóhelyre, az igen csak szomorú látvánnyal szembesűl. Ma már csak az épület alapja, leszakitott lépcsőfeljárók, és a nem messze magasba emelkedő vastorony található. Ez az építmény mint térképészeti behatárolópontként “üzemel”, még jelenleg is. Annak idején tervezték a kilátóvá történő átalakítását, de ez már nem valósult meg.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00052

Vastorony amelyből soha sem lett kilátó.

Az itt bemutásra kerülő fotók 2012. januájának végén készültek, amellyel szeretnék képet adni a terület mai állapotáról. Gondolom sokan jártak itt hajdanában, és segítségükre lesz abban hogy megismerjék a hajdani űdülő övezet mai, lesújtó állapotát.
Akik esetleg kedvet éreznek egy kirándulás keretében ellátogatni erre a még most is nagyon szép helyre, azoknak egy térkép megjelentetéssel tudok segítséget nyújtani.

http://maps.google.hu/maps/ms?msid=201224625858493226210.0004b788bc532ff3f2468&msa=0&ll=47.662381,21.986732&spn=0.12255,0.210457

Ide eljutni a Nyíradony-Nyíracsád közötti kövesútról lehet. A Gúti erdészet lejárójával szemben, a Zsuzsivonat emlékmű melletti földúton.  A földutra letérve, arra az útra kanyarodunk rá, amelyen hajdanán a Zsuzsi közlekedett. Ezen az úton végigmenve ismerhetjük meg a már felszedett vasútvonalat. Elindulásunk után néhány méterre rögtön láthatóvá válik az egykori Nyíracsád vasút állomás- amely még most is nagyon jó állapotban van.   Ezt az út bejárását első sorban azoknak  ajánlom, akik nem riadnak vissza a gyaloglástól, ugyanis az út, az év legnagyobb részében csak terepjáróval  tehető meg. Ugyanis a Zsuzsivonat  hajdani munkáját felváltó, fahordó teherautók oly mértékben kikezdik a földutat, hogy az személyautóval nem járható. Gyalogtúrának viszont kiváló program.

Az úton tovább haladva fellelhetjük  a régi élet még meglévő maradványait, az elhagyatott tanyákat.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00034

Kűlső-Gút 25. elhagyatott tanya.

Számításaim szerint valahol itt lehetett Angyaltelek megállóhely. Valószínű hogy ez volt az állomás épülete.
Innen már csak 2.3 km Turistaház megállóhelyA tanyavilág teljes kipusztulásával szembesülhetünk utunk folyamán. Egyetlen egy lakott ház nincs a környéken. Mióta a Zsuzsi-vasút megszünt, a környékben élő emberek más közlekedési lehetőség híján elköltöztek lakott területekre.

Egy olyan 3.4 km megtétele után pillanthatjuk meg a következő erdőbéli tanyát, melyet még néhány éve szénégetők laktak. Ugyanis itt hatalmas szénégető voksák működtek.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00042

Mára már elhagyatott épület, néhány éve még szénégetők lakták.

. A nyírség változatos domborzati viszonyai miatt, hol töltésen, magaslaton, hol pedig dombba vájt vájatokban közlekedett erre a Zsuzsi-vonat. Nyomvonalában közlekedve , mi is átélhetjük azt a látványt, amelyet akkoriban az erre közlekedő utasok szeme elé tárult.

Egy vájaton áthaladva.

A vájatokból kihaladva pillanthatjuk meg a turistaház romjait.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00049

Kép nagyított változatához, kattints rá!

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00054

A rombolás eredménye.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00055

A menedékház feljárójának maradványai.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00061

A régi vágánytér, baloldalt a rakodóval.

A menedékházat elhagyva, a régi sínek nyomvonalán haladva pillanthatjuk meg baloldalt a rakodó teret. Itt erről a placcról rakodták a fát a vagonokra.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00065

Állomás épület.

Erdős-pusztai Horgász portál: DSC00078

Erdős-pusztai Horgász portál: SP A0244

A túristaházban itt működött a büfé.