dsc00597_thumb

Mai napon telepítették a Tisztavizi-víztározót…

A szokásos kétheti telepítési ütemnek megfelelően ma is sor került haltelepítésre  a Tisztavizi-tavon. A mostani alkalommal 7 mázsa halat helyeztek a víztározóba. A pontyok átlagsúlya 2kg körül voltak.

A kint lévő horgászok nagy örömére ment is a hal, így majd csak mindenki zsákmánnyal tudhatta maga mögött a mai horgásznapot.

A tulajdonos, Illés Lajos elmondása alapján, továbbra is kétheti ütemben folytatják a tó halasítását, egészen novemberig. Afrikai harcsa telepítés már az idén nem lesz, ugyanis ez a halfajta a 16 fok alatti vízben már elpusztul. -Továbbá az őszi hónapok valamelyikében, keszeg és kárász kihelyezését is tervezik. A tervek alapján a tavat egészen a befagyásig üzemeltetni fogják, ahová továbbra is szeretettel várják a kiérkező horgászokat.