Debrecen – Az erdei vasút pályájának felújítása tavaly fejeződött be. Most azonban kiderült, hogy 1400 aljon hosszanti repedések keletkeztek. Mivel a garancia még él, a kivitelező most ingyen cseréli a hibás talpfákat.

Komoly pályaépítési munka kezdődött az elmúlt napokban a Zsuzsi kisvasút városi szakaszán. A Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorának szerda esti adásában Pintér Gyulát, a Zsuzsi Erdei Kisvasút Nonprofit Kft. igazgatóját kérdeztük arról, hogy mit építenek, hiszen egy évvel ezelőtt újult meg a pálya és a hármashegyaljai állomás.

– Tavaly nyáron a nagy melegben vettük észre, hogy egyes új beszerzésű import talpfák repedeznek. Ezt már akkor jeleztük a kivitelezőnek, de ahogy telt az idő, egyre több repedt meg, mostanára 1400-nál járunk. Szerencsére a kivitelezővel nem volt vita, mivel három év garancia van a pályára. Tudomásul vették a hibát, mi kijelöltük a cserélendő aljakat, és ők nekifogtak a munkának – mesélte Pintér Gyula.

Az igazgató megjegyezte, hogy a munkát már hamarabb elkezdték volna, de a zord időjárás közbeszólt. A napokban építik be azt a nagyjából 400 talpfát, amelyek már a múlt héten megérkeztek, a hétvégén pedig újabb szállítmány jön, illetve a következő héten a harmadik.

Pintér Gyula kifejtette, hogy azokon a szakaszon volt probléma, ahol az import aljakat használták, a többi részen, ahol magyar gyártású, MÁV-os aljak vannak, ott nincs gond. Van egy pár tétel, összesen hat darab vasbeton alj is, ami megrepedt, ezeket is ki fogják cserélni.

– Az kiderült, hogy a nem a lefektetéssel, hanem magukkal a talpfákkal volt gond. Amikor átvettük, akkor még szép egyenesek voltak, de idő elteltével hosszirányba elkezdtek repedezni. Mivel időről időre végig kell járnunk a vonalat, ezt észrevettük, s a műszaki ellenőr is megvizsgálta. A kivitelező elfogadta a panaszt, és most kicserélik – mondta el Pintér Gyula.

A garanciális javítás, ami nagyjából április 20-ig tart, nincs hatással a közlekedésre, a vonatok a szokásos menetrend szerint fognak járni, mindössze sebességkorlátozásra kell számítani.

 

Forrás: dehír.hu