308031_256803047690887_681125888_n

Ma  rövid tájékoztatót adott az Erdőspusztai Horgász Portálnak  a Vekeri-tó üzemeltetője a Halkatrasz 6 mg illetékese…

Megkeresésünkre  Új  Ádám, a Vekeri-tó egyik üzemeltetője elmondta: Júliusi hónapban 18.-án telepítettünk a Vekeri-tóba, amikor is 8 mázsa ponty került a vízbe. Ezeknek a pontyoknak a súlya 1-1,5 kiló között volt.

Augusztus hónapban is tervezünk telepítést, amikor is 10.-én szintén 8 mázsa pontyot szeretnénk kihelyezni a Vekeri-tóba. Ugyanezen időpontban telepítünk a Rókás- tavakba is.

A tó üzemeltetője  a horgászlétszámot illetően megjegyezte: általánosságban megvagyunk elégedve a kiérkező horgászok létszámával. Úgy mondhatnám hogy vannak jó napok, és vannak olyan időszakok amikor csak elvétve érkeznek horgászok.  Egyik nap viszi a másikat. Van amikor csak 3-an 4-en váltanak napijegyet, de hétvégente 20-25 horgász, sőt volt hogy 35 -en is ellátogattak  tavunkra.

Nagy a konkurencia, és  sok horgásztó van a környéken, de mi megpróbálunk mindent megtenni hogy megfelelő szinvonalban szolgáljuk ki horgászainkat.