DSCF1066

Ősszel kezdődtek el az erdőspusztákat érintő fejlesztések, amelyre a Nyírerdő Zrt mintegy 300 millió ft tervez költeni. Erről a beruházásról küldött el nekünk egy részletes tájékoztatót Vereb István, a Nyírerdő zrt sajtó referense,  amelyet most közzé teszünk.  Ezzel párhuzamosan mi pedig felkerekedtünk, és szétnéztünk hogy mi valósult meg eddig ezekből a tervekből…

A Nyírerdő tájékoztatója a tervezett beruházásokról:

“A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. – a hagyományos erdőgazdálkodás mellett – kiemelten fontosnak tartja az általa kezelt valamennyi, így a debreceni erdőspusztai állami erdők közjóléti funkcióinak további bővítését, az erdő immateriális szolgáltató képességének javítását. A közjóléti beruházások tekintetében a 2013-as év kiemelkedő az Észak-Alföld legnagyobb erdőgazdálkodója életében. A NYÍRERDŐ Zrt. 379,7 millió forintot költ közjóléti fejlesztésekre Hajdú-Bihar megyében. Mintegy 304,7 millió forint értékű beruházás a Debreceni Erdészetnél, a Debrecentől keletre elhelyezkedő Erdőspusztákon valósul meg. Ezen a területen egyébként már jól kiépített pihenőcentrumokkal rendelkezik az erdőgazdaság.

Az idei legjelentősebb beruházás az Országos Kéktúra útvonalának fejlesztéshez kapcsolódik. Novemberig megújul a Fancsikai kilátó, és az Erdőspusztákon egy 8,1 kilométeres turistaút rendbetétele, valamint egy 4,3 kilométeres kerékpározható út stabilizálása is megtörténik. A Vekeri tótól a Mézeshegyi tavak érintésével a Panoráma úti becsatlakozásáig tipikus erdei körülmények között lehet majd kerékpározni. Hármashegyen a társaság felújít 10 meglevő berendezést (padokat, asztalokat, tűzrakóhelyeket), két esőbeállót, és a büfé épületét is korszerűsítik. Ezeken túl a túraútvonal mellett 21 új fedett és fedetlen pihenőhely létesül: hamarosan új padok és asztalok várják az erdőjárókat. A fejlesztés összköltsége 170 millió forint. A társaság a pénz legnagyobb részét, 163 millió forintot a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumot alkotva nyerte el egy európai uniós pályázat részeként. Az erdőgazdaság – a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. támogatásával – 7 millió forint saját forrás biztosításával járul hozzá a fejlesztés költségeihez.

A fejlesztések másik nagy területe a Bánki Pihenőcentrumhoz kötődik. A Debrecentől 10 kilométerre keletre található komplexum minden korosztály számára lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra és a szabadidő hasznos eltöltésére. Az Erdőspusztai Bemutatóház 32,8 millió forintból szépült meg. Az épület 1982-ben készült el, az elmúlt három évtizedben számos kisebb-nagyobb felújításon esett át, 2003-ban például az eredeti nádfedelet cserélték le cserépre. A mostani beruházás során az épület belső burkolatait, ablakait kicserélték, valamint egyebek mellett korszerűsítették a világítási- és a fűtési rendszert is. A belső tér alkalmassá vált akár nagyobb létszámú konferenciák lebonyolítására is.

Az erdőgazdaság további 10 millió forintot költ az év végéig a bemutatóház kultúrtörténeti és biológiai témájú kiállításának kialakítására. A kiállítási tárgyak részben a Hajdúsági Múzeumból kerülnek ide. Az Arborétum területén még az idén megépül egy, a környezetbe jól illeszkedő kültéri foglalkoztatóház, 21,7 millió forintos költséggel. Ezzel egyidejűleg az itt található kilátó tetőszerkezetét is kicserélik, a munka elvégzése mintegy 2 millió forintba kerül.

A természetjárók körében igen kedvelt a közelben fekvő Vekeri Pihenőcentrum. Itt a szigetre vezető teherhíd korszerűsítése már befejeződött, erre 10 millió forintot költött a társaság. További 12,3 millió forintból pedig a szigeten egy fedett filagória is megépül.

Hármashegyen hamarosan új kilátóból csodálhatják meg a tájat az erdőjárók. A megközelítőleg 46 millió forintos beruházásra azért van szükség, mert a jelenlegi létesítménynél a környező erdők koronája elérte azt a határt, ami már nagymértékben zavarja a kilátást. A régi kilátót lebontják és a jövő év első felében egy új, faszerkezetű, 19 méter járószintű kilátó épül a helyére.

Nemcsak Debrecen környékén, hanem a megye más pontjain is megvalósít közjóléti beruházásokat az erdőgazdaság. Hajdúhadházon az erdészeti erdei iskolában egy játszófalut alakítottak ki 5 millió forintból. Gúthon idén egy nyitott oktató, jövőre pedig egy erdészet-vadászati kiállítóhely épül, a két beruházás együtt 70 millió forintba kerül majd.

A társadalom által támasztott közjóléti igényeknek a NYÍRERDŐ Zrt. a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., mint tulajdonosi joggyakorló üzletpolitikai irányelvei alapján kíván megfelelni. E területen is szeretne eleget tenni a filozófiájában megfogalmazottaknak: „Erdők jó kezekben!”

———————————-

Akik jártak keltek mostanában az erdőspusztákon azok már biztosan látták azokat a pihenőszigeteket, esőbeállókat amelyek mostanában lettek kialakítva. Ezek az építmények egyaránt örömére szolgálnak a környék tavaira érkező horgászoknak, mint a természetjárásban megfáradt túrázóknak. A pihenő helységeken kívűl túristaútvonalakat  is felújítottak a térségben, elősegítve ezzel a kerékpárosközlekedést az erdőspusztákon. Felújították a hármashegyi büfé épületét is, amelyet igaz területében kialakításában nem bővítettek, de  a  meglévő szerkezetét felújították, külsejét belsejét átfestették. A büfé előtt egy pihenőszigetet alakítottak ki, a környék padjait, asztalait teljesen felújították.  Továbbá létrehoztak egy pihenő szigetet a tó mögötti nagyon szép fekvésű, és frekventált helyen lévő tisztáson. Ehhez a helyhez csak egy kőhajíntásra fekszik  északi irányba a horgásztó, nyugatra pedig a hármashegyi kilátó található a szánkódombbal. A hármashegyi kilátó jövő év első felében lesz átépítve.

DSCF1077

DSCF1065

Hármashegyi büfé előtere.

DSCF1067

DSCF1096

DSCF1098

Esőbeálló a  hármashegyi Zsuzsi-vasút állomásánál.

DSCF1078

Pihenő sziget a Fancsika-II-es tó mellett a Panoráma út mentén.

Legelőször amikor megpillantottam ezt a helyet, a gyönyörú környezetbe ágyazott  padok látványa után egyből az jutott eszembe, hogy ezek a nagy költséggel kialakított létesítmények, vajon mennyi ideig fognak tudni dacolni a vandálok pusztításával? Mint tudjuk ezelőtt ezen a környékén voltak már hasonló létesítmények, amelyek mind a vandálok áldozatává váltak.

DSCF1079

DSCF1083

DSCF1084

Ezek a pihenő helyek szintén a Fancsika-II-es tó mellett találhatóak. Az első a panoráma út mellett, a második képen látható pedig a félszigeten a tó mellett. Az utóbbi helyén már állt egy hasonló jelegű menedékház, amely szintén a rombolás áldozatává vált a 80 as évek folyamán.

DSCF1085

Szintén egy hetekben létrehozott pihenősziget a Vénházi játszótér tisztásán, a Panoráma út mellett.

DSCF1092

A fancsikai kilátó, amely már fel lett újítva.

DSCF1091

A kerékpár-út, amely a Bánki utat köti össze, a Mézeshegyi-tavak érintésével a Panoráma-út-tal. …8.1 km.

DSCF1086

DSCF1087

Ezek a képek már a Vekeri-tónál készültek, ahol a majális ház helyén a félszigeten épül egy új létesítmény. Ezen a helyen, 1974 óta már ez a 3. építmény amelyet építenek. Az eredeti, első majális házat a 90-es években gyujtották fel, amely akkor porig leégett.

Jó látni ezeket a az átalakításokat, ugyanis ezek már nagyon rá fértek a Debreceni Erdőspusztákra. Igazán a 70-es 80-as évek óta talán ez a legnagyobb, és legátfogóbb  felújítás, fejlesztés a környéken, amelyek pozitívan hatnak a tájegység túriztmusára. Már hamarabb kellett volna, és remélhetőleg nem fog itt megállni, és azt is nagyon reméljük hogy nem kell megint 20-30 évet várni míg újabb ilyen jó híreket kapunk az erdőspusztákról.