Fancsika-II

Mint már arról  tájékoztatást adtunk, a napokban megjelentek a 2014 es Fancsikai engedély árak, és azt is láthattuk hogy a horgászrendben is jelentős változások voltak. Ezeket a változásokat  a horgászok legnagyobb része örömmel fogadta. Ami inkább a Fancsikát ismerő horgászok részéről kételyként fogalmazódott meg, az inkább ezeknek a szabályoknak a végrehajtatása. Erről és a többi szabály módisításról, CIVAQA-tervről, kérdeztük meg a MOHOSZ vezetését..

Ez ügyben dr. Veres Ferencet a Horgász Szövetség ügyvezető elnökét  kérdeztük meg aki elmondta:

Az etetőhajóval kapcsolatos tiltások azért jöttek létre, mert a horgásztársadalom legnagyobb része nem tartja sportszerű horgászmódszernek az etetőhajó használatát. Több e-mail, telefon, és levél  is érkezett az utóbbi években a szövetséghez amelyben egyre többen nehezményezik az etetőhajónak a szövetség vizein történő használatát. Az etetőhajó használatával rengeteg visszaélés történt, mivel azzal nem csak az etetőanyag behordását végezték a horgászok, hanem szabálytalanul, a felszerelés behordását is. Így a szövetség vezetősége nagy többséggel úgy döntött, hogy betiltjuk az etetőhajó használatát a szövetség vizein.

A másik az amur telepítés.. tavasszal, márciusban vagy legkésőbb áprilisban szeretnénk végrehajtani az amurtelepítést tavainkba.

 

Mekkora nagyságú amurokat terveznek telepíteni, és milyen mennyiségben?

A mennyiségről egyenlőre még nem tudok nyilatkozni. szeretnénk minél többet, de itt határt szab a költségvetésünk, és még előre azt sem tudjuk hogy mennyi víz lesz a Fancsikában, és hogy jövőre mennyi lesz a bevétel a horgászjegyekből. Itt még az is közbeszólhat ha esetleg nem esik a télen, vagy a tavaszi hónapokban megfelelő mennyiségű csapadék, mert ha nem emelkednek üzemi vízszintre a Fancsikai tavak, akkor nem kockáztathatjuk meg annak esélyét hogy majd esetleg az év további szakaszában esetleg fog-e esni, mert ezek a telepítések nagyon sok pénzbe kerülnek, és az megint csak nem kockáztathatjuk meg hogy esetleg a tó alacsony vízszintje miatt a telepített halak kipusztuljanak.

Persze ha a víz emelkedik és telepíthetünk, akkor minél kisebb egyedeket, 1 kg körülieket szeretnénk, hogy minél nagyobb legyen a darabszám, így minél nagyobb hatásfokkal “dolgozhassanak” az amurok a vizinövényzet kipusztításában.

Hogyan fogják tudni majd ellenőrizni az amurtilalom betartását? ..esetleg van rá lehetőség hogy több halőrt is foglalkoztassanak a Fancsikán?

Igen, tervbe vettük 2 de talán még 3 halőrnek is a foglalkoztatását a Fancsikán. Ami már a jövő szezonra eldől, csak itt finoman kell bánunk a halőrök számát illetőleg, ugyanis nekem egy halőr 2,5 millióba kerül egy évre. Ez azt jelenti hogy a horgász szövetség éves, durván 30 milliós költségvetéséből, ha halőrökre / fizetés, járulékok/ kiadok 10 milliót , akkor a szövetség vízterületeinek egyéb kiadásaira 20 millió marad. Ezt is figyelembe kell venni, de növeljük a halőrök számát a jövő évtől. Annak mi is tudatában vagyunk hogy egy halőr  ekkora területre kevés.

Mi annak az oka hogy a Látóképi-tónak emelkedett a területijegy ára, míg a Fancsikának változatlan maradt?

A fancsikán azért nem emeltünk, mert nem tudjuk garantálni az egész éves telepítést a már említett viszszint ingadozás miatt. A fancsikán az utóbbi évek tapasztalatai alapján legjobb esetben is csak az első félévre tudunk tervezni, mivel az év további telepítéseit az időjárás határozza meg. Ennek fényében ezért több pénzt nem is kérhetünk el a horgászoktól.

A Látóképen már más a helyzet, illetve a Keleti-fócsatornán is. Ezeken a vizeken biztosított a az állandó vízszint így biztosítottak a folyamatos telepítés lehetőségei is.

Hogy haladnak az erdőspusztát vízzel ellótó CIVAQA terv engedélyeztetési folyamatai?

A város már átadta a tervet, Kósa Lajos benyújtotta engedélyeztetésre elfogadásra és az úniós támogatás lehívására. Ez a beruházás most 15 miliárd forinba kerülne, de szerintem mire odáig érünk, ez bele fog kerülni 20 miliárdba is.

Mikor látja annak lehetőségét hogy hogy  elkészüljön ez a terv, és hogy végre már víz folyhasson a Keleti-főcsatornából az erdőspusztai tavakba.

A napokban beszélgettünk erről a Vízügy igazgatójával, és abban mind ketten egyetérttettünk, hogy leghamarabb 5, esetleg 7 év, /2020-ra /kell ahhoz hogy megvalósuljon végre az erdőspuszták vízellátása.

—————————-

Ezekkel a kérdésekkel azért kerestük fel a Horgászszövetséget mivel a néhány napja megjelent tájékoztató elég szűkszavúan fogalmazott ebben a témában.

Beszélgetésünk végén dr. Veres Ferenc kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog új évet kivánt a lap olvasóinak, és megigérte hogy jövőre is tájékoztatja oldalunkat  a Horgász szövetség aktuális döntéseiről, Fancsikát, Bodzást, és a Halápi tavat érintő intézkedéseikről.