7097_20130531_201444

Néhány nap, és ismét egy jelentős tavaszi ünnepünkhöz érünk, május 1-hez a majálisok időszakához. Ez a nap valójában a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe, amely annak idején a nagy felvonulásairól volt híres. Ma már inkább egy amolyan bulis nappá vált, amelynek a szabadtéri vásárok, sokadalmak,kinti természetben zajló programokról szólnak. Ebben az évben, 2014 május 1-én is lesznek kulturális, szabadidős programok, amelyből egy kis ajánlót szeretnénk  átnyujtani olvasóinknak…

lovaskocsi

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is várunk benneteket a Lilla-tanyán, egy lufi-,vattacukor-, állatkerti belépő-mentes majálisozásra (május 1. 10,00-18,00.). Amit gondoltunk programként: – saját készítésű sajtjaink bőséges kóstolása – kemencében sült kenyérlángos jó pár tepsivel – lovasszekerezés a halápi tó körül, erdőben, tájvédelmi körzetben – bográcsba tennénk egy kis malachusit, pl egy jó gulyásnak – a gyerekek a tanya udvarán simogathatnak állatokat. Idén is megpróbáljuk önköltségi áron megoldani az eseményt, így 1300 Ft/fő lenne a részvétel összege. 5 éves kor alatt ingyenes. Mindenképp jelezzétek, ha részt vennétek (az étel miatt)! Itt látható a facebookon is: https://www.facebook.com/events/1485808651648691/?ref_dashboard_filter=upcoming Várunk benneteket szeretettel!

———————————————————————

10150722_487917518000306_244873595044596889_n

Majális a Zsuzsi vasúttal!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, kicsiket és nagyokat, a kedves családokat 2014. május 1-én Hármashegyaljára!
A gyerkőcöket egész napos INGYENES arcfestés, lufibohóc és a Zsuzsi Játékpark várja!
Ünnepünk alkalmával nosztalgia gőzöst indítunk!!!
Ünnepeljünk együtt Zsuzsival!

1897916_619633621440744_9052396301024762409_n

———————————————————————10298943_620964717974301_9036003319719903879_n