Archive for június, 2014


DSCF2028

Összefogás a gyerekekért címmel rendezett a Halápon a Gyerekekért Közhasznú alapítvány, és a Kortárs Szalon Kulturális Alapítvány  egész napos műsort gyerekeknek, családoknak, adományozóknak. Ép ezen a napon zárult le  nyaralása itt az erdei iskolában annak a 32 Erdélyből, és 22 Magyarországról érkezett iskolás gyereknek, akik üdülésének végeztével, mint annak megkoronázása képen rendezték a szervezők  ezt a mostani nagyszabású rendezvényt..

olvasásának folytatása

letöltés

A hármashegyi büfé üzemeltetésére az első körben kiírt pályázatra nem érkezett jelentkező. Ezért most a Nyírerdő  második fordulóban is meghírdette a bérbeadást, amely pályázati kiírása itt olvasható…

olvasásának folytatása

DSCF1976

A már  egy éve tartó száraz időjárás lassan végkép felörli az erdőspusztai tavak tartalékait. Nem bírta tovább és feladta, a Szentannapusztai-horgásztó, a Bodzás is kiszáradt, és a Halápi és a Fancsika I-es tavak is azon a küszöbön állnak, hogy egy száraz kánikulai hónap végképp megpecsételheti a sorsukat. A Mézeshegyi horgászparadicsom vízállásáról is elég rossz híreket hallottunk. Néhány fényképet készítettünk a tavakról, horgászokkal, és a tavat üzemeltető  Zöld Arany horgászegyesület elnökével beszéltünk a szárazság miatt kialakult helyzetről.

olvasásának folytatása

DSCF1939

2014.június 20.-án telepítettek a Hármashegyi-tóba. Ez a telepítés volt a sorrendben 3. halkihelyezés  ebben az évben. Az idő nem volt valami kegyes ehhez az alkalomhoz ugyanis a környéket 3 hete sújtó szárazság épen a telepítés félórájában tört meg. Ez igaz jelen esetben nem volt valami kellemes, viszont nagyon örültünk a hirtelen támadt nyári zápornak, mert ezekben a szűkös csapadékú időkben minden csepp esőre szüksége van az erdőspusztai tavaknak…

olvasásának folytatása

DSCF1893

Ha az utóbbi években, főleg nyáron  említjük meg a Bodzás, vagy Halápi tározókat, mindíg  kicsit félve beszélünk róluk. Ennek nem az az oka hogy egy félelmetes ijesztő helyről van szó, hanem pont az ellenkezője. Ez egy olyan szép érintetlen táj, amely kiszolgáltatottsága a természet és az emberek iránt, nyárra már eléggé megviseli amúgy sem magas vízszintjét. Aki végig sétál, vagy akár motorral, vagy autóval járja be ezen tavak partjait,  az egyedi nádasos, dzsumbujos, érintetlen vizivilággal találhatja magát szemben.  Sajnos az utóbbi évek száraz éghajlata miatt egyre kevesebb a víz ezekben a tavakban. Ezeken az erdőspusztai helyeken készítettünk néhány fényképfelvételt…

olvasásának folytatása

DSCF1879

Az utóbbi napokban több olyan pletyka látott napvilágot a Szentannapusztai-horgásztóval kapcsolatban, miszerint elfogyott a tó vize, a parton árulják a tó halállományát, vagy hogy végleg bezárta kapuit, ez a nagy halairól híres dél-nyírségi horgásztó. Kiváncsiak voltunk mi is, hogy mi lett a Szentanna sorsa, így meglátogattuk. A 48-as főútról a Szentannai bekötő útra térve, és onnan a tó földútjára kanyarodva már feltünt hogy a tavat hirdető tábla  nem volt a helyén. Bevallom ez már kissé rossz érzéssel fogott el, és tovább haladván egészen a lánccal lezárt területig, ott megdöbbentő kiírás fogadott bennünket…

olvasásának folytatása

DSCF1826

A fancsikai tavakon a horgászati lehetőségek a vízellátottsági problémák, a vízinövényezettel benőttség miatt egyre inkább ellehetetlenülnek. A körülményeket figyelembe véve a jegyár különbözet befizetése esetén a fancsikai tavakra kiváltott éves területi engedélyeket a Szövetség irodájában (Debrecen, Blaháné utca 4.) a Keleti-főcsatornára vagy a Látóképi-víztározóra érvényesíthetik a horgászok…

olvasásának folytatása

17269844

Mint ahogy már azt az előzőekben jeleztük, e-hét csütörtökére tervezte haltelepítését a Vekeri, és a  Rókás-tavak üzemeltetője a Halkatrasz 6mg szövetkezet…

olvasásának folytatása

nyirerdő nagy

Az erdőspuszták életével kapcsolatosan több olyan nyitott kérdés merült fel mostanában, amiről nem volt pontos információnk, és többnyire ezekre a kérdésekre csak pletykák, és egyéb fajta nem hivatalos  nyilatkozatok próbáltak meg választ adni. Ilyen, sokakat foglalkoztató kérdés volt többek közt, a Hármashegyi büfé üzemeltetésére történt kiírás, vagy az Erdőspusztai Bemutatóház megnyitása, vagy a Hármashegyi kilátó építési munkálatainak megkezdésének időpontja volt. Hogy elejét vegyük minden féle pletykáknak, és találgatásoknak, kérdéseinkkel megkerestük a terület gazdáját, és üzemeltetőjét, a Nyírerdő Zrt. vezetőségét,hogy  tájékoztassanak bennünket, és lapunk olvasóit ezeknek a beruházásoknak a jelenlegi állapotáról..

olvasásának folytatása