2013-01-01-14-53-38_thumb

Az Erdőspusztai Horgász és Turisztikai Portál minden kedves olvasójának boldog új évet kiván!…egy kis visszatekintés..

A 2014-es év valószinűleg nem fog fénylő ragyogó csillagként bevonulni az erdőspusztai horgászat történelmébe. A még tavasszal vízzel telt horgásztavak, víztározók az év közepére, kétharmadára szinte mind kiszáradtak, ezzel felemésztve, megsemmisítve azok több éve fejlődött, több kapitális példányt is kinevelt halállományát. Ha még valami folytán megtelnének az erdőspusztai tavak akkor is több évbe telik mire ismét olyan halállomány fejlődik ki, mint amelyet az alacsony vízszint miatt 2014-ben pl a Mézesből  kényszerültek lehalászni,vagy kigereblyéztek, vagy esetleg száradó mederből kosarazással loptak ki. ( az utóbbi érvényes minden tóra)

A 2014-es év száraz időjárása folyamatosan tette tönkre, szárította ki a tájegység tavait. Nyár elején kiszáradt a Szentanna, nem kevés hallal bele dögölve. ( több mázsa)     Néhány héttel később a Haláp és a Bodzás is legelővé változott. A hosszan tartó meleg és szárazság folyamatosan aszalta a Fancsikai-tavak vízkészletét is, amely mára tocsogóvá változott. A nagyhírű Mézeshegyi-tavak üzemeltetője sem merte megkockáztatni hogy ne halássza le tavait. Felszámolva, eladva  a tó teljes halállományát.

2014-08-17-10-20-11_thumb

dscf2801_thumb

A Vekeri már két éve miden ősszel “padlóig” szárad.  Az erdőspuszta első, és leghíresebb tava, ősszel már csak szemetes, elhanyagolt medrű csontvázát mutatja.

2014-12-25-11-52-24_thumb

Az  idei év tehát valószinűleg a pangás éve lesz az erdőspusztai horgász történelem naptárában. Ennek nem csak a vízhiány az oka, de a 2015-ös év egy bérleti, üzemeltetési szakasz végét is jelenti az állami tulajdonú tavak szempontjából, ugyanis a Vekeri-tó, Mézeshegyi-tavak, Fancsikai-tavak, Haláp, Bodzás, és a Hármashegyi-tó,  2015. december 31.-én lejárnak a 15 éves bérleti jogok. Ebből adódóan is, még ha víz is fedné 2015-ben a környék tározóit, az utolsó évre nem lenne  várható nagy halasítás a nevezett tavak viszonylatában.

Honlapunk mindig is szívügyének tekintette az erdőspusztai-víztározók nehéz helyzetét, és ennél fogva mindíg is kiemelt helyen hírdettük a mihamarabbi beavatkozás szükségességét.  Ennek fő megvalósítási formái, a mederkotrást, és a stabil vizű tápcsatornával történő ellátás már évtizedekkel ezelőtt tervezve volt, amely még most sem valósult meg. Ennek oka az emberi passzivitás, az ebben illetékes területi szervek hanyagsága.

Na de eleget panaszkodtunk, elégedetlenkedtünk, nézzük az élet napos oldalát, és arról se feledkezzünk meg hogy milyen új beruházások valósultak meg az elmúlt évben.

2014-ben befejeződött  az a 300 milliós erdőspusztai térséget fejlesztő beruházás, amely 2013-ban kezdődött, mely  során elsősorban a térségen áthaladó kéktúra útvonal menti pihenő szigetek építése , kerékpár, és gyalogutak kialakítása, és különböző a túrázók kényelmét, szórakozását  szolgáló építmények létesítése volt a cél. Ennek a beruházásnak a keretében adták át 2014 július 4.-én az Erdőspusztai Bemutatóházat, amely 40 millió forintból újult meg.

dscf2060_thumb

dscf2055_thumb

Egy másik jelentős beruházás volt, amely szintén 40 millió forintba került  a Hármashegyen került kialakításra. A hármashegyi dombok tetején építették meg az Erdőspuszták legmagasabb kilátóját. A 7 szintes 25m magas hatalmasságot 2014 december 4 .-én adták át a természetjáróknak.

dscf2658_thumb_thumb

dscf2706_thumb

Továbbá az Erdőspusztát keresztbe átszelő Panoráma-út egész szakaszát  40km-es sebességkorlátozással látták el. Maga az intézkedés nagyon jó, ugyanis ez nagyban szolgálja az ott túrázók, kerékpározók biztonságát, csak sajnos ezt a szabályt nagyon kevés autós tartja be.

Ha megnézzük az erdőspusztai fejlesztéseket akkor ez elég érdekes képet mutat. Egyfajta kettősség tapasztalható a terület kezelésében. Ugyanis magát az erdőspusztai tájegység erdészethez köthető részét még az utóbbi években fejlesztik is. Példa erre ez a projekt amelyet az előbbiekben ismertettük. Viszont épen azt amire az egész rendszer épült, a víz, a víztározók, szinte semmibe veszik, és hagyják hogy eltűnjenek az Erdőspusztáról.

Ez az év horgászati szempontból  valószinűleg egy ingerszegény környezet, ill. időszak lesz az erdőspuszta tavain.  Előreláthatólag nem sok telepítésről szóló  híradást fog kelleni  készíteni,  mert valószinűleg nem lesz miről.

A Fancsikák előreláthatólag egész évben kíméleti övezetbe fognak tartozni. A Mézeshegy nagy tava biztosan nem lesz telepítve.A Halápba, és a Bodzásra ha még vissza is jön a víz, ahhoz ismét kell legalább 2 év hogy valamiféle vízi élet  kifejlődjön. Megfelelő vízszint beállta esetén is legfeljebb a Hármashegyre, illetve a Vekerire lehet majd halat telepíteni,  horgászni.

Az Erdőspusztai Horgász Portál mindezek ellenére a 2015-ös évben is  folyamatosan követni fogja a tájegység történéseit, és minden olyan eseményről amely az erdőspuszták horgászati, kulturális, és turisztikai életét érinti, továbbra is tudósítani fogjuk olvasóinkat.

 

B.U.É.K!