Vekeri-t.jpg

A teljesség igénye nélkül szeretnénk néhány szabadidős programot ajánlani az előttünk álló ünnepi hosszú hétvégére. Horgászati lehetőségek szempontjából sajnos elég beszűkült lehetőségek között válogathatunk, ugyanis jó néhány erdőspusztai tavunk majd csak teljesen kiszáradt.  Na de nézzük hová is mehetünk horgászni, kirándulni a május első hétvégéjén!…

A Vekeri-tavon a tegnapi napon volt pontytelepítés. Ez alkalommal is 4-5 mázsa pontyot helyeztek erdőspuszta legrégibb tavába. De ugyszintén 4 máza körüli mennyiség került a Rókás tóba is. Ujj Ádám osztotta meg az információkat velünk, aki elmondta, hogy két hetente telepítik tavaikat. A vízállás sajnos nem a legjobb, de a horgászok ennek ellenére  elégedettek mivel van hal a vízben, és sokan meg is fogják a fejadagot.

Az ünnepi hétvégén jelentősebb forgalomra számítanak. A Vekeri-tó mindig is az egyik legfelkapottabb kiránduló hely volt a majálisok idején. A Vekerire ezen a hétvégén autóval nem lehet behajtani, a Rókásra be lehet majd menni.

A tógazda a horgászok számát illetően elégedetten nyilatkozott, a tavasz eddigi időszakában többen érkeztek  mint az elmúlt év hasonló részében.

Szokáshoz híven most is lesz kirakodóvásár a tó bejáratánál, és a büfé is egész nap nyitva lesz.

Hrmashegyi-t.jpg

A Hármashegyi sporthorgász-tó húsvétkor nyitotta kapuit. Ez a tó az elmúlt időszakban egy teljes mértékű arculatváltáson ment át, ugyanis legnagyobb részt a sport horgászok igényeit szeretné kielégíteni. Eddig 3 szor volt haltelepítés a Hármashegyen. Először Húsvét előtt, 10 mázsa zömében 2-3kg-os ponty került a vízbe. Utána egy héttel 3 mázsa, mig most a múlt héten szintén 3 mázsa, de ezek már nagyobb testű 6-9 kg os egyedek.

A Hármashegyi-tó mint már az előzőekben írtuk is sporthorgász-tó, így elsősorban ezeknek a követelményeknek szeretne megfelelni, ezért is volt a többszöri haltelepítés.

A sporthorgászjegy ára 2000ft. A hal megvehető 1000 ft+ áfa vételáron.

Halas horgászjegy I. 3000ft  ( 2 kg elvihető hal )

Halas horgászjegy II. 4500ft ( 4 kg elvihető hal )

Jövő héten vasárnap ( május 10) horgászversenyt rendeznek a tavon, amelyre a nevezés 3000ft.  üdítővel, kávéval, és a verseny végén ingyen ebéddel várják a jelentkezőket.

Tisztavizi-t.jpg

A Tisztavizi-tavon nem változtak a szabályok az elmúlt évekhez mérten. Az év eddigi részében kéthetente telepítették vizeiket, május 1-től viszont már hetente kerül a tavakba. Mondta el Illyés János a tó tulajdonosa..

Zömében pontyot kárászt telepítenek, de ha a víz hőmérséklet tartósan meghaladja majd a 20 fokot, akkor afrikai harcsát is fognak telepíteni.

A kifogott halmennyiségről nyilvántartást vezetnek, így ha a betelepített mennyiségnek a 60%-a kifogásra kerül akkor már szervezik a következő telepítést… Ennek is köszönhető hogy a Tisztavizi-tó jelenleg is az egyik legfelkapottabb tó a környéken. Május elsejétől pedig már éjszakára is lehet  jönni horgászni.

A vízszint jelenleg is stabilnak mondható, de ezt csak a folyamatos vízszivattyúzással tudják biztosítani. Mondta a tógazda.

Zsuzsis-rendezvny.jpg

A szokáshoz híven a Zsuzsi-vasút ebben az évben is megrendezi majálisát a Hármashegyen. Családi programokkal, arcfestéssel, fellépőkkel és és étel, ital fogyasztási lehetőséggel várják a kiérkezőket.

A Zsuzsi vonat egész nap közlekedik. Hármashegyre, 8,15-kor, 9,20-kor, 10,30-kor, 13,45-kor, 16,15-kor.

Vissza Debrecenbe 9,20, 12,30, 15,00, 16,15, 17.45,

2015-05-17_10-25-52.jpg

Május 2.-án szombaton pedig mi, az Erdőspusztai Horgász Portál rendezünk  természetjáró túrát, ahol Belső-Guth-tol Hármashegyig barangolunk, kastélynézővel, és a Belső Guthon lévő  200 éves Hubertus tölgyet is felkeressük majd. Jelentkezni lehet még a túrára, bővebb információt itt találsz.

Kellemes időt, és jó szórakozást kívánunk minden

olvasónknak!!