Archive for június, 2015


11147879_1612687312339692_5522957176062563549_n

Sorban most 3 horgászverseny lett meghirdetve a Hármashegyi-tavon, amelynek az elmúlt hétvégén volt az első felvonása. Egyéni nappali horgászversenyen mérettethették meg magukat a jelentkezők. 15 horgász jelent meg, akik reggeltől estig vallatták a vizet, és mint nem soká kiderül nem is hiába.  Továbbá tájékoztatást adunk a tavon meghirdetett éjszakai horgászverseny versenyszabályzatáról is..

olvasásának folytatása

DSCF3911

A Csizmaszár-i kilátó félúton található Hármashegy és Guth rengetegei között, a régi Zsuzsi-vasút vonalától néhány méterre, Nyírmártonfalva határában. A kilátó egy domb tetejére épült  ahová ha felmászik a látogató széles panorámában csodálhatja meg a környező erdőséget. Ha pedig egy pillantást vet dél-nyugat irányába a Hármashegyi- kilátó csúcsát is megláthatja…

olvasásának folytatása

Halmentő-halászat-a-Fancsika-I-es-tavon-600x450

Miután a tóban a vízmennyiség a folyamatos apadás és a tó fenékkiürítőjének kitisztítása és megnyitása után – a mederszűkülés folytán – a halászat szempontjából kedvezőbb szintre csökkent, a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft. dolgozói halmentő halászatot végeztek a Fancsika I-es tavon.

olvasásának folytatása

Hármashegyi-tó

A júniusi, és a júliusi hónapban egymást követően 3 horgászverseny is lesz a Hármashegyi-tavon. Ez a sorozat most vasárnap veszi kezdetét. A tógazda Bodnár Márton minden fajta horgászatot kedvelőknek a kedvébe szeretne járni, így a mostani hétvégén egyéni, nappali horgászversenyt rendez, a jövő hétvégén egyéni éjszakai, az azt következő  szombaton, vasárnapon pedig 24 órás csapatverseny  kerül megrendezésre….

olvasásának folytatása

DSCF3832

A Magyar Természetjáró Szövetség  és a Nyírerdő Debreceni Igazgatósága a szerdán tartott  tájékoztató fórumot,  ahol erdészek, túrázók mellet  hírportálunk is meghívást kapott. Az eseményen kb. 20 fő vett  részt, akiknek a Magyar Természetjáró szövetség elnöke, és a Nyírerdő Debreceni Igazgatóságának szóvivője  ismertette a  majdnem 3 milliárd forintos beruházás részleteit…

olvasásának folytatása

DSCF3848

A Vekeri-tavat és környékét bejáró túrám után az volt az első kérdés ami felmerült bennem, hogy vajon a sok elkészített kép közül tudok e majd egy olyat kiválasztani amely méltó képen  bemutatja majd ezt a 40 éves múlttal rendelkező, és sok jelentős eseményt, köztük nemzetközi szintű rendezvényeket is  lebonyolító pihenőövezetet . Bevallom kevés ilyen képet találtam…

olvasásának folytatása

fancsika3

Nagy megdöbbenéssel fogadtuk  a hírt, miszerint  junius 15-re virradóra  hatalmas méretű halpusztulást észleltek a Fancsika I-es tározóján. A  mai napon azaz a halpusztulás másnapján kerestük meg telefonon dr. Veres Ferencet a Horgász Szövetség elnökét hogy információkat kapjunk a tragédiáról, és megnéztük a Ii-es tavat is hogy ott hogyan bírták a halak a kánikulai hétvégét..

olvasásának folytatása

DSCF3795

Az újonnan épült erdőspusztai kilátókat bemutató sorozatunk 3 állomásához érkeztünk. Ezúttal a Vámospércs és Nyírmártonfalva között megépült Petőrészi- kilátót szeretnénk megismertetni. Ez a kilátó is az Erdőspuszta észak-keleti részén található, amely a 48-as főútról Vámospércsen  letérve, Nyírmártonfalva határában nézhető meg.

olvasásának folytatása

DSCF3760

2015  junius 9.-én a délelőtti órákban érkezett meg a halasautó a Hármashegyi tóhoz.  Ebben a szezonban minden második hétre jut egy haltelepítés, amely alkalmával most ismét ponty, összeségében 2.5 mázsa pikkelyes került a horgászvízbe. A halak 2,5-3,5kg közöttiek voltak. Néhány kép következik a hármashegyi haltelepítésről…

olvasásának folytatása

2015-06-07 16.55.08

Május 30.-val nyitotta meg ismét horgászatra a fancsikai-tavakat a MOHOSZ, illetve a megyei Halászati Felügyelőség. Ennek a döntésnek nem horgászati hanem halmentési célja volt. Inkább a horgászoknál végezzék a még megmaradt halak mint hogy az iszapba belepusztulva. A Mézeshegy is hasonló gondokkal küzd, ott halmentési célzattal ebben az évben 2 alkalommal tartottak lehalászást… Mostanságra beköszöntött a kánikula, így végkép semmi esélye nem maradt ezeknek a tavaknak, a kiszáradási folyamat utolsó szakaszába léptek…

olvasásának folytatása

DSCF3632

Az erdőspusztán  épült kilátókat bemutató sorozatunkban ezúttal a Telekhegyi-kilátót kerestük fel. Ez a létesítmény is az erdőspuszta észak-keleti részén, Nyírmártonfalvától délre, Buzita felé haladva  található meg. Egy 7 hektáros nyár, és akác erdő szélén bukkanhatunk rá a kilátóra, és a mellette lévő 7 hektáros erdőben lévő tanösvényre….

olvasásának folytatása

DSCF3693

A gyermeknap minden egyes évben megünneplésre kerül a Hármashegyen. Most sem történt ez másképp, az elmult néhány rendezvényhez hasonlóan most is hatalmas tömeg kereste fel a Hármashegyi körszint és környékét. Csak a vasúton több mint 1000 érdeklődő kereste fel a hármashegyi programokat, amelyről fényképes beszámolót készített honlapunk az Erdőspusztai Horgász és Turisztikai  Portál….

olvasásának folytatása