DSCF3832

A Magyar Természetjáró Szövetség  és a Nyírerdő Debreceni Igazgatósága a szerdán tartott  tájékoztató fórumot,  ahol erdészek, túrázók mellet  hírportálunk is meghívást kapott. Az eseményen kb. 20 fő vett  részt, akiknek a Magyar Természetjáró szövetség elnöke, és a Nyírerdő Debreceni Igazgatóságának szóvivője  ismertette a  majdnem 3 milliárd forintos beruházás részleteit…

DSCF3830

A magyarországi Országos Kékkör egy több mint 2500 kilométer hosszú, három nagyobb szakaszból álló túraútvonal, amelyen körbejárhatók és megismerhetők Magyarország jelentősebb tájegységei. Az emblematikus túraútvonalon évente 150 ezer turista fordul meg.

A nagy múltú túraút az elmúlt években Európai Uniós források révén újult meg. A 2,7 milliárd forintos (9 millió euró) támogatás révén megtisztították a benőtt növényzettől a gyalogos utakat, helyreállították a forrásokat, az úton található kilátókat és pihenőhelyeket felújították, kerékpáros nyomvonalat jelöltek ki. Újrafestették a nyomvonalról tájékoztató kék jelzéseket, egységes információs táblákat helyeztek ki. Több helyen modern turistaszállásokat hoztak létre. A magyarországi Országos Kékkör így olyan ökoturisztikai attrakcióvá vált, ami egyaránt igénybe vehető pihenési, rekreációs, üdülési és teljesítménytúrázás, sport céljára.

DSCF3833

DSCF3834

A Nyírerdő Debreceni Igazgatóságának szóvivője külön kiemelte azokat a fejlesztéseket amelyek  ennek a projektnek  eredménye képen az Erdőspusztákon valósultak meg.

Kiemelte a Debrecentől az Erdőspusztákon át haladó, és a Vekeri-tónál végződő kerékpárút-út  kialakítását, a térség egész területén a  pihenő szigetek létrehozását, az Erdőspusztai Bemutatóház felújítását, és az Erdőspuszták büszkeségének számító Hármashegyi kilátó megépítését.

A fórum végén kérdéseket lehetett feltenni az előadás szervezőinek, és  az asztalnál található képi anyagokat is meg lehetett tekinteni.

DSCF3839

DSCF3835

Alföldi kéktúra útvonal.

DSCF3841

DSCF3841

22870279_29950e3bd44bc23ea913fd091260018b_xl

22870291_221d3a7aafa46eb00e7f10eb3fbc0acc_l

22870229_38108403f1aec2fe72d2b15fd1d906f4_xl

22870245_74e91621a47e02c0f703968acf598733_l

DSCF3840

Ha a képeket nagyított formában szeretnéd megtekinteni, kattints a képre!