080201_130223

A Martinkai-legelő Hajdúsámson közigazgatási határához tartozik, Martinka településrész keleti oldalán helyezkedik el. Magában foglalja többek között a Vermes-oldal, Csere-szél, Sámsoni-legelő, Csikós-erdő elnevezésű határrészeket. Csatlakozik hozzá még egy erdős tömb is a délkeleti részen, mely már Debrecen külterületére esik.

A legelőn 1968-ban egy két lépcsős belvízi vésztározót alakítottak ki, ami a Kati-éren és a Ligeti-éren ide érkező vizek visszafogását teszi lehetővé. A nyugati részen húzódó töltések e rendszer részét képezik, és a két zsilip segítségével igen nagy mennyiségű vizet állíthatnak meg. Védetté nyilvánítása előtt katonai gyakorlótérként szolgált.

76832_20140827_154416

A táj képéről általánosan elmondható, hogy homokbuckák váltakoznak mélyebb fekvésű, nedves területekkel. Némely buckavonulaton akácosok vannak, máshol viszont a nyírségi mészkerülő homokpusztagyep nyílt, „zsombékos” gyepje, és a homoki legelő zártabb állományai díszlenek. A mélyebb térszíneken réti csenkeszes gyepek, mocsárrétek, magassásosok, rekettyés fűzlápok és kisebb nádasok foglalnak helyet.

080201_124139

080201_125200

080201_124539

080201_124245

080201_125318

080201_124225

080201_124604

080201_125334

Ezek a képek a 2000-es évek elején készültek egy   csapadékos évben amikor a tározó fel volt duzzasztva.

 

 Találunk itt még egy régi kubikgödörben kialakult fűzligetet, de a kiskunságiakra emlékeztető kisebb, fehérnyáras foltok is előfordulnak. A debreceni határba nyúló erdős tömbben láthatunk egy idős gyöngyvirágos tölgyes állományt, melyhez égeres, hazai- és nemesnyáras, valamint akácos ültetvények csatlakoznak, körülvéve egy kis erdei kaszálót.

A terület növényvilágának legértékesebb tagja a fokozottan védett, és ma már csak a nyírségi homokon élő magyar kökörcsin(Pulsatilla flavescens). A liláspiros virágú pompás kosbor (Anacamptis palustris subsp. elegans) a mocsárrétek, nedves kaszálók gyakoribb orchideája. A kevésbé nedves részeken ezrével virít a kisebb termetű agárkosbor (Anacamptis morio) sok színváltozata. A nyílt homoki gyepek ritka, védett zúzmója a magyar tölcsérzúzmó (Cladonia magyarica). Esős, nedves időben akár tömegesen is megjelenhetnek a rojtos szélű tölcsérek, de száraz körülmények között szétesnek a telepek. 

A lila különféle árnyalataiban pompázik az agárkosbor (Anacamptis morio)

A tölgyerdőben az orchideákat a fehér virágú kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) képviseli. Szintén itt találjuk az erdei borkóró (Thalictrum aquilegiifolium) elszórt csoportjait.

Az állatvilág legkiemelkedőbb, fokozottan védett értékeit a rovarok között találjuk: ezek a keleti lápibagoly és a magyar futrinka. A keleti lápibagoly (Arytrura musculus) lepkére a rekettyés fűzlápban bukkantak a szakemberek, a magyar futrinka (Carabus hungaricus) viszont a száraz homoki gyepekben jár zsákmány után. Gyakorinak mondható két védett rovar, a bennszülött, megnyúlt, sisakszerű fejformájáról elnevezett sisakos sáska (Acrida ungarica), és a ragadozó életmódú, „imára kulcsolt” fogólábú imádkozó sáska

Sisakos sáska (Acrida ungarica)

Repülő ragadozó egy védett szitakötőfaj, a beszédes nevű réti rabló (Lestes dryas). Tavasszal a zsilipek környékén akadhatunk legkönnyebben a vízbe petéző kétéltűek számos fajára. Nászidőszakban gerincvonalán méretes tarajt visel a dunai gőte (Triturus dobrogicus) hímje. Ez a gőtefaj csak a Duna alsó folyásának vízgyűjtőjén fordul elő. Akár nyolc évig is elél.

76832_20140827_154614

Dunai gőte (Triturus dobrogicus)

Dunai gőte.

Jellegzetes, a békák kórusából kihallatszó „unk” hangjukról ismerhetjük fel a vöröshasú unkákat (Bombina bombina). Száraz felszínen megriasztva őket testük szélét felemelik, így mutatva zegzugosan narancssárga-fekete hasukat. A száraz homokbuckákat a homoki gyíkok (Podarcis taurica) lakják. Magyarországon szigetszerű állományokban fordul elő ez az alapvetően déli elterjedésű gyíkfaj. A magas hőmérsékletet a többi gyíknál jobban igényli, csak a legmelegebb napszakban mozog. Szintén a szárazabb, magasabb térszíneket kedveli az ürge (Spermophilus citellus), e fokozottan védett faj jelentős állománya él a Martinkai-legelőn.

Jellemző fészkelő madár a nedves réteken költő, fokozottan védett piroslábú cankó (Tringa totanus), és a homokfalak üregeiben költő, trópusi színeket idéző gyurgyalag (Merops apiaster). A legelőn gyakran átnyaral egy-két hegyvidéki elterjedésű békászósas(Aquila pomarina), és augusztusban itt gyülekeznek a környéken fészkelő fekete gólya (Ciconia nigra) családok. A belvizes években a vésztározók területén igen sokféle vízimadár telepszik meg. Volt itt már fattyúszerkő-, dankasirály- és feketenyakúvöcsök-kolónia, de alkalmilag több, hazánkon szórványosan átvonuló madarfajt is megfigyeltek már itt, mint amilyen a hósármány, vagy a kis sárszalonka.

Gyurgyalag (Merops apiaster)

Gyurgyalag.

A gyepeket nagyrészt juhval és marhával legeltetik, de kisebb kiterjedésben kaszálás is folyik. Sajnos itt is megjelent már több, agresszívan terjedő özönnövény, ami az őshonos növénytársulások fennmaradását veszélyezteti. Ilyen a szíriai selyemkóró, a magas aranyvessző, a zöldjuhar, a gyalogakác. Az utóbbi terjedését elsősorban a belvízi vésztározásoknak köszönhetjük, hiszen magjait a víz szállítja. Szintén a hosszabb idejű tározásoknak köszönhető az elöntött gyepek gyomosodása, gyékényesedése, ami ellen gyomirtó kaszálásokkal, szárzúzásokkal védekezünk. Az özönnövények irtását lehetőségeink szerint rendszeresen végezzük. Fokozatosan haladunk az erdészeti üzemtervben nem szereplő akácállományok visszaszorításával is. A zsilipek pallózásával medertározást végzünk a Kati-éren (belvízi vészhelyzet idején kívül), ami fontos a mocsárrétek talajvízszintjének megtartása, valamint a vízi állatok szaporodása szempontjából is. A település közelsége miatt sajnos gyakran előfordul illegális hulladéklerakás, így időről időre némi takarítást is kell végeznünk.

Egyéb más információk a Martinkai legelőről és víztározórol.

Forrás: Hotobágyi Nemzeti Park

Képek: Erdőspusztai Horgász és Turisztikai Portál képarhívuma.