Megindult a horgászdömping a Tisztavizen is, ennek megfelelően elindultak a szokásos haltelepítések is. A horgászat szabályai nem változtak, a napijegyek díjai is minimális mértékben emelkedtek. A Tisztavizi- tóról szóló ismertetőnk következik.

A Tisztavizi-tavak vízszintjére most igazán nem lehet panasz, a tavaszi csapadék hatása ezen a vizen is kedvezően hatott. Mindezek mellet a tó üzemeltetője nem bízza a vízállást a véletlenre ugyanis a szivattyúkból mindkét tavat folyamatosan töltik vízzel. Kint létünkkor is sokan voltak horgászni. Lehet ez annak is köszönhető hogy éppen előtte egy nappal, 27.-én, összesen 7 mázsa pontyot telepítettek a két tóba.


A nappali napijegy 3000 forinba kerúl. Az éjszakai horgászatért pedig 4000 ft kérnek a horgászoktól. Napijegyeket kipakolás után a halőrtöl lehet vásárolni, aki a tavon körbe járva keresi fel a frissen érkező vendégeket.

thumbnail_20180428_175030_HDR

A telepítések nyár kivételével 2 hetente fognak történni. Nyáron felváltva egyik héten afrikai harcsa másik héten pedig ponty telepítés lesz.