IMG_20191207_140540

A Zsuzsi-vasút ahogy pályáját  ma ismerjük azon a szakaszon 1977  szeptember 1-je óta közlekedik. Ez a közel 17 km-es  szakasz amely Debrecentől Hármashegyig tart, csak árnyéka az eredeti Debrecent Nyírbéltekkel összekötő 50km-es teljes vonalának. Ennek a már felszedett pályaszakasznak az egyik fő állomáshelye  volt Nyírmártonfalva megálló ahol most egy emléktáblával emlékeztek meg a teljes vágányhosszú Zsuzsi-vasútról. Ha a vonal mostani vagy akár az egykori teljes szakaszát is figyelembe vesszük, alig találunk már olyan épületeket amelyek az egykori vasút történelmében részt vettek. Ezen épületek egy ritka megmaradt  példánya az 1977-ig Nyírmártonfalva állomásépületeként, ma már magánlakásként funkcionáló a 20-as években épített több  felújításon  átesett kiváló állapotú műemlék….

Ezekre az időkre és Zsuzsi-vasút ma már felszedett szakaszára emlékezve helyezett el emléktáblát december 7.-én  Almási Sándor a Nyírmártonfalvi Falumúzeum vezetője, Nyírmártonfalva Önkormányzata, és a helyi  hagyományőrző és örökségvédelmi egyesület tagjai. Az átadó ünnepségen a környékbeli lakosokon kívül megjelent  Tasó László  helyi országgyűlési képviselő, a Zsuzsi-vasút vezetősége, városvédők, és a Zsuzsi barátikör tagjai.

78658306_2895935230438894_8486010728627568640_o

78568888_2895934387105645_7915684916199686144_o

79001360_2631978943561427_3091662114159329280_o

IMG_20191207_140608

Az épület már jó ideje magántulajdonban van és felújításai során több átalakítás is történt de eredeti stílusjegyei még mindíg felfedezhetőek rajta. Úgy a pályaszakaszon lévő összes vasúti épületre, mint erre is már csak az idősebb,  az 1977-ben legalább gyerekkorban lévő lakosok emlékezhetnek. Nekik emlékeik felidézésére, a fiatalabb korosztály számára pedig a régi idők bemutatása céljából kerestünk elő néhány történelmi képet ebből az időből a portálunk arhívumából.

dscf0928

dscf0929_thumb

dscf0927_thumb

Nyírmártonfalvának 2 megállója volt. A Melánia állomás látható fenti képeken, illetve volt egy állomás nélküli megállója a Reviczky–majornál ahol csak egy forgalomból kivont vasúti vagon szolgált menedékként az időjárás viszontagságai elől.  Nyírmártonfalvának volt még egy   megállója  az akkori Várady Szabó tanyánál,  ma gyár-tanyának hívják, de ez a II. világháború környékén megszűnt.

Ezek a képek már a Nyírmártonfalva Reviczky megállóról készültek valamikor a 70-es években.

84500438_thumb

img185

img178_thumb

img176_thumb