Tag Archive: információ


IMG_20160124_121251

Az  elmúlt hónap folyamán több újítást is végzett a Nyírerdő a Hármashegyen, így aki már régebben járt kint ebben a közkedvelt pihenőközpontban több meglepetéssel is találkozhat. Az elmúlt  4 hét folyamán az erdészeti cég 12 új  tájékoztató jellegű állomáshelyet hozott létre a pihenőközpont területén 3,3 km-es tanösvényen elhelyezve…

olvasásának folytatása

DSCF3095

A hármashegyi-tó ebben az évben jelentős változáson esett át. Új üzemeltetője van, és jelentősen  változnak a horgászat szabályai is. Haltelepítésről, és az új horgász-szabályzatról  jövő hét elején informál bennünket a tógazda. Ezért várhatóan azt szerdán fogjuk az oldalon közzétenni.

DSCF2222

Kissé félve mentünk ki az idén 40 éves  Vekeri-tóra  mivel még mindíg élnek emlékezetünkben a tavaly ilyenkori képek. Akik nyomon követik a Vekeri-tó történéseit, vagy túristaként járják a környéket, azok biztosan emlékeznek rá hogy egy éve szinte teljesen kiszáradt a 17 hektáros tározó.  Ebben az évben  szerencsére eddig ezek a képek nem ismétlődtek meg. Ellátogattunk a Kenupályához is, és néhány képet készítettünk ezeknek a vizeknek a jelenlegi állapotáról ..

olvasásának folytatása

dscf1761_thumb

Nagy valószinűséggel ilyen. és ehhez hasonló képeket már az idén nem fogunk látni a Fancsikai-tavakon. Az áprilisi amurtelepítés, és a májusi pontytelepítés után a Hajdú-megyei Horgász Szövetség úgy döntött hogy anyagi, és vízügyi okok miatt nem telepít több halat ebben az évben a Fancsikákba. Dr. Veres Ferenccel beszéltünk a döntés hátteréről..

olvasásának folytatása

10255236_487299768062081_128929944_n (1)

A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány kezdeményezésére 1995-től rendezik meg a „Kisvasutak napjai“ programsorozatot, melynek célja e páratlan közlekedéstörténeti emlékeink megmentése, bemutatása és népszerűsítése…

olvasásának folytatása

308031_256803047690887_681125888_n

Ma  rövid tájékoztatót adott az Erdőspusztai Horgász Portálnak  a Vekeri-tó üzemeltetője a Halkatrasz 6 mg illetékese…

olvasásának folytatása

dsc01277_thumb

Zsuzsi Erdei Kisvasút

Tradicionális rendezvények

2013

A Zsuzsi Erdei Kisvasút szeretettel várja a tisztelt utazóközönséget, egy fergeteges, egész évet átölelő időutazásra!

Zsuzsi otthona a „varázserdő”, mondhatni gyógyír a megfáradt testnek, s léleknek..

olvasásának folytatása