Tag Archive: Zsuzsis rendezvény


15977194_1527841270583352_8409509238931119936_n

Türelmetlenül várjuk a rendezvényeket, és reméljük ezek legnagyobb része meg is lesz tartva.

DSCF4224

A Zsuzsi-vasút és a Szekeres étterem szervezésében került megrendezésre a Szüreti mulatság elnevezésű rendezvény. Ez a hármashegyi program minden évben megrendezésre kerül, amikor is a szőlő szüretet, a mustkészítést és az ehhez fűződő népszokásokat szokták feleleveníteni. Ebben az évben az igen csak melegre sikeredett szeptemberi nyárban  elég szerény érdeklődés övezte a rendezvényt, ahol kb. 150 kiránduló  jelent meg, amely létszámban  a szervezők és a szereplők is benne voltak.

olvasásának folytatása

DSCF4072

A  hármashegyi kulturális programok sorában szinte már évtizedek óta kimaradhatatlan esemény a Zsuzsi-vonat  születésnapjának a megünneplése. Erre az eseményre most is nagyon sokan érkeztek ki a Hármashegyaljára, ahol becslések szerint 7-800 ember volt kíváncsi a meghírdetett programokra, foglalkozásokra. A rendezvényt mintha még az időjárás is a kegyeibe fogadta volna, ugyanis az elmúlt napok már már kibírhatatlan kánikulai időjárásával szakítva egy teljesen kellemes igazi kiránduló időben élvezhettük az igazán változatos programokat…

olvasásának folytatása

DSCF3342

A hármashegyi rendezvények egyik leglátogatottabb eseménye a majális. Ez  már évek óta így van,nagyon sokan jönnek ki ilyenkor Debrecenből, de a környező településekről, Vámospércsről, Nyíracsádról, Halápról is .  Ez nem volt másképp ebben az évben sem. Hömpölygő embertömegek, végtelenül kígyózó kocsisorok jellemezték a mai napra kiérkező érdeklődők  számát. Viszonylag jó idő, és  rengeteg változatos program, és kitűnő vendéglátás fogadta a Hármashegyen majálisozókat…

olvasásának folytatása

DSCF3166

A Tavaszi időszak bővelkedik “Zsuzsis” programokban. A februári télbúcsúztató után, és a március 15.-i nagyon jól sikerült rendezvény után most a húsvéti megemlékezésen találhattak kikapcsolódás mindazok, akik igaz kissé hideg időben, de több  szórakoztató programmal tűzdelt  húsvét vasárnapját töltötték Hármashegyalján…

olvasásának folytatása

DSCF3025

Ebben az évben is megtartották a Hármashegyi pihenőközpontban  a most már hagyománnyá vált, és  két éve a tradicionális műsornaptárba is beépült március 15.-i ünnepséget. A kellemes tavaszi napsütésben mintegy 150 ember gyűlt össze a Hármashegyen akik úgy gondolták, hogy a nagy város  zajos  már már unalmassá vált látvány megemlékezéseivel szakítva inkább a természetben töltik ezt az  ünnepet…

olvasásának folytatása

DSCF2286

A tavalyi nagy sikerű Hármashegyi Karnevál még élt emlékeinkben, ezért különösen nagy érdeklődéssel vártuk ezt az ideit is. Az elmúlt év karneváli rendezvénye műsorával, szereplőivel, rengeteg érdekesebbnél érdekesebb kiegészítő programjaival talán az eddig legfergetegesebbnek számított a Zsuzsis rendezvények sorában. Pedig a tavalyi évben aztán tényleg jobbnál jobb  rendezvényekben lehetett része a kilátogatóknak. Ezért egy kicsit lehet hogy nagy elvárásokal is indultunk az idei karnevál elé…No de nézzük mi is történt ezen a jeles napon  a Hármashegyi körszinnél?!…

olvasásának folytatása

DSCF2243

Ezzel a címmel rendezett programot a múlt hét szombat este a Zsuzsi-vasút és a Magnitudó csillagászati egyesület. Ez a program egy sorozat része amely évente minden év augusztusában   kerül megrendezésre. Az eseményre  ez alkalommal mint egy 120 főt vonzott ki az éjszakai programot kínáló Hármashegyi természet háza…

olvasásának folytatása

DSCF1753

Egy nagy ünnep a Hármashegyen!..  A  csekély érdeklődés mellett zajló  kisvasuti-nap után nem sokkal került megrendezésre a Zsuzsi-majális című rendezvény, amely még finoman szólva is “emberhegyeket” vonzott ki a hármashegyi körszinhez. Ennyi érdeklődőt régen láttunk kint Hármashegyen.  Szines programok, ételek és italok várták a kilátogatókat. Egy igazi hamisítatlan majálisi hangulat volt ma az erdőspuszták szivében. Fényképes beszámoló a nem mindennapi rendezvényről..

olvasásának folytatása