Akácvirág illatfelhő borítja az erdőspusztákat.

A tavasz talán az év legszebb hónapja számomra. Nem csak azért mert a hosszú tél után, kellemes, langyos hőmérsékletével kényezteti a napimádókat, hanem mert ez az évszak az érzékszerveink  “tuningja”…

A megunt téli ködös szürkeség után beindul a természet, és először zöld gyepszőnyeget varázsol lábunk elé, majdan pedig a fákat, bokrokat is zöldbe öltözteti. Ez pedig még nem minden, ugyanis ezt a “szertartást” a  természet  egy olyan illatfelhővel veszi körül, amely maga a bódulat.  A tavaszi illatok versenyének talán a legkiemelkedőbb időszaka a akác virágzás. A már ilyenkor  zöld levelüket büszkén viselő akácfák, mint  rajtuk csüngő rengeteg fehér szöllő fürt   lepi el a tavaszi akácosokat. Aki jár, vagy járt már az év ezen szakában akácerdőben, az biztosan tudja, és valószinűleg egy életre magába szívta, megjegyezte ezt a semmihez nem hasonlító illatgyönyörűséget. Ezeken a napokon, reggel, és az esti órákban szinte harapni lehet az akác bódító illatát.

Az akác álltalában május elején szokott térségünkben vírágozni. Ennek az ideje országos szinten elég változó, ugyanis a déli országrészekben már május 4-5.-én, míg az északi fertályon május közepén, végén bújnak ki a fürtökben lógó virágok. Ha az időjárás engedi pompázni a virágzó akácokat, akkor két hétig is eltarthat ez a folyamat. Igazán viszont a virágzás első napjaiban gyönyörködhetünk a virágok illatában, ugyanis a virágzás előrehaladtával az illatanyagok már távoznak, a virágok megszáradnak, így csökken a levegőbe jutó illatanyag mennyisége. Az ideális körülmények számára a nappali 20-25 fok, míg éjszaka a 6 fok feletti hőmérséklet.

Az erdőspusztákon szinte mindenhol találkozhatunk akácossal, ugyanis az egyik legelterjedtebb környékbeli fafajta. Természetesen nem az illata miatt, hanem mert egy univerzális  gyorsan növő faj, kiváló keményfa. Tökéletes ipari célokra, de tüzifának is az egyik legkeresedtebb.  Ezen kiváló tulajdonságai ellenére az erdész szakma mégis egy kártékony fafajként határozza meg a fehér akácot. A fehér akác az 1700-as években került be Magyarországra, tehát nem őshonos magyar fafajta. Mindazok ellenére hogy gyorsan növő, és megköti az erdőspuszták homokjait is, kiirthatatlan, és kiszorítja az eredeti élőhelyein növő öshonos fajokat. Az erdőspusztákon, a kezdeti rohamos elszaporodását, a mesterséges erdőgazdálkodás szorította vissza. Amíg 1969 ben az erdőterületek 57%-át borította akác, addig ez a szám 1999-re 25%-ra csökkent vissza.

A természetjárókon kívűl talán a méhészek azok, akik számára egy nagyon fontos időszak az akácvirágzás ideje. Ebben az időszakban gyűjtik a méhek a legértékesebb nektárnak számító akácmézet, amely a méhészek legfőbb jövedelme.

Mivel   a tavasz az év egy elég labilis időjárási  szakához tartozik, igy sokszor a különféle meteorológiai események, fagy, vihar, vagy akár perzselő meleg, a virágzás idejére  nagy hatást gyakorolnak  .  Ha vissza emlékszünk rá, akkor tavaly a fagy pusztította el szinte az egész ország akáctermését. Amely oly szintű volt, hogy teljesen megfosztott bennünket az akácvirág által ontott csodálatos illatoktól. Ebben az évben  pedig a száraz nagy meleg  szívja ki a nedvességet a frissen bimbózó akácvirágból, amely szintén csökkenti a virágok nektár tartalmát..

Mindezen hátráltató körülmények ellenére is, és ha különösebb drasztikus meteorológiai események nem történnek, / jégverés, zivatar,szélvihar,/ akkor még kb. egy hétig élvezhetjük a a májusi illatkavalkádot. Ezért akik tehetik, és élvezni szeretnék ezt a nem mindennapi látvánnyal párosuló “illatorgiát” azok még a napokban ezt  az erdőspuszták bármely akácerdeiben megtehetik.