Archive for január, 2014


images

Az elmúlt napokban az interneten felbukkant közlésben az állt, hogy "megalakult a Horgászpárt", és a közlemény bizonyos részeiben utalást tett a Magyar Országos Horgász Szövetségre, azt a látszatot keltve, mintha az országos szövetség és annak tagszövetségei, a megyei (területi) szövetségek tagegyesületei és a horgászok ezt a szerveződést támogatnák…

olvasásának folytatása

DI_Fancsikai_to-2-600x400

Több megyei horgásztónál nincs meg az élővíz pótlási lehetőség, s ez tovább nehezíti a horgásztavak amúgy is sok gonddal küzdő fenntartóinak a helyzetét – foglalta össze tömören dr. Veres Ferenc ügyvezető elnök a jelenlegi hajdú-bihari helyzetet. Különösen a debreceni erdőspusztákon lévő tavakat érintette érzékenyen a tavalyi szárazság az év második felében, hiszen ezek mindegyike csak csapadékvizekből táplálkozik.

olvasásának folytatása

images (1)

A bejegyzés címét olvasva talán első olvasatra nem kapja fel a fejét a cikk olvasója. Ha viszont a naptárra nézünk, és ennek vetületében gondoljuk át még egyszer az előbb említett kijelentést, akkor már lehet elgondolkodunk ennek a ténynek az aktualitásáról. Január végén esik le az idei tél első említésre méltó téli csapadéka?.. Az elmúlt egy hónapban szinte tavaszt megszégyenítő hőmérsékletekkel kényeztetett bennünket a januári “tél”… Kicsit utána néztünk hogy miért van ez így. Ez csak egy amolyan éppen becsúszott enyhe tél, vagy hová is tegyük az effajta szeszélyes időjárást.? Egy kis időjárásbeli visszatekintés következik….

olvasásának folytatása

IMG (3)

Az 1976-os Erdőspusztai fejlesztési programterv alapján Bánkra egy olyan 100 hektáros tudományos ismeretterjesztő központot   terveztek, amelyben  létre hozni kivántak  fűvészkertet, központjában tájházat, erdei tanösvényt, és szafari jellegű állatparkot. Ennek a pihenőközpontnak a történetét fogjuk most áttekinteni a kezdetektől napjainkig…

olvasásának folytatása

1558570_695058163849236_849209898_n

Egy kis visszaemlékezés a 80-as évek Fancsikájára..Így közel 30 év távlatából igazán érdekes olvasni a Fancsikai tavakról szóló 1985-ös Horgász-kalauz tájékoztatóját…és még akkor a III-as tó is üzemelt. A most következő képeket Jandó Zsolt barátunk küldte be…Hálás köszönet neki…

olvasásának folytatása

Erdőspusztai vizivilág

Ebben a fejezetünkben némi áttekintést szeretnénk adni az erdőspusztai tájegység halfajairól, tavakról, csatornákról ,  helyeikről és kissé vissza szeretnénk menni a múltba, hogy hogyan kerültek oda  ahol most találkozunk velük, horgászunk rájuk…

olvasásának folytatása

DSCF1145

Január elején szokatlan képek tárulnak azon természet járók szeme elé, akik az ünnepek után egy frissítő túra keretében kilátogatnak a Bodzás-tóra. Jégnek hónak, ugyanis se híre se hamva. Sőt aki úgy dönt hogy körbe járja ezt a gyönyörű érintetlen egykoron sokkal nagyobb becsülettel bíró vadregényes  víztározót, arról még félúton lehet hogy  a kabát is lekéreszkedik..

olvasásának folytatása

530x398_2

„A halgazdálkodásról és a hal védelméről” szóló új törvény alapján a horgász szövetség kezdeményezte a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságánál a hasznosításában lévő fancsikai és látóképi tavakra, valamint a Keleti-főcsatornára vonatkozóan a nem őshonos halfajként nyilvántartott amur telepítési tilalmának feloldását.

olvasásának folytatása

Magyar bucó

A Magyar Haltani Társaság honlapján december 31-én zárult közönségszavazás eredményeként 2014-re a magyar bucó lett az év hala (43 százalék), megelőzve a másodikként befutó sügért (40 százalék) és a harmadik helyezett gardát (17 százalék).

olvasásának folytatása