Archive for május, 2014


1445_2_pv

Jövő hét végén elérkezünk a nagy tavaszi ünnepsorozat utolsó állomásához, pünkösdhöz. Ez a hosszú hétvége valamelyest több időt biztosít majd a szabadba, horgászhelyeken való tartózkodáshoz. Ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, hogy az erdőspusztán hol, mikor, és mennyit telepítenek a jövő hét végi pünkösdi ünnepek előtt?!…

olvasásának folytatása

dscf1761_thumb

Nagy valószinűséggel ilyen. és ehhez hasonló képeket már az idén nem fogunk látni a Fancsikai-tavakon. Az áprilisi amurtelepítés, és a májusi pontytelepítés után a Hajdú-megyei Horgász Szövetség úgy döntött hogy anyagi, és vízügyi okok miatt nem telepít több halat ebben az évben a Fancsikákba. Dr. Veres Ferenccel beszéltünk a döntés hátteréről..

olvasásának folytatása

DSC01490

A gyereknapot minden évben megünnepli a Zsuzsi-vasút a Hármashegyen. Ebben az évben is meghírdették műsoros rendezvényüket, amelyre különböző zenés programokkal, és egyéb kiegészítő foglalkozásokkal várták az érdeklődőket, most még  nagyobb hangsúlyt helyezve a gyerekekre. A mai alkalom tehát egy gyereknap volt a gyereknapban, szines népes kavalkáddal, amolyan igazi pihenőcentrumos bazári sokadalommal…

olvasásának folytatása

2014-05-18 14.11.04

A múlt hét időjárása  a nagy esőzések, felhőszakadások, és eget tépő  viharok keretében zajlott egész ország, sőt közép-európa  szerte. Kis hazánk több területén egy nap alatt esett annyi csapadék, mint máskor egy jó hónap alatt. Az eddig rekord száraz erdőspusztai tájegységen, és annak vízgyűjtő területén is megtört az átok, és végre minálunk is eleredt az eső.  Igaz nem voltak rekord esőzések, de a kiadósnak mondható, volt úgy hogy egész napos esőzések  már nagyon hiányoztak…. Az esős időszak befejeztével, a múlt vasárnap tettünk egy kis sétát erdőspuszta vízgyűjtőjében, ahol arra voltunk kiváncsiak hogy vajon mire lett elég az elmult hét csapadéka, és eljutott e a térség víztározóiba, azok sanyarú vizszintjének növelésére?..

olvasásának folytatása

DSCF1774

Az idén sem igazán kedvezett az időjárás  a napokban hungarikummá kinevezett akácnak. Tavaly a fagy söpörte le, az idén pedig a tartósan nálunk vendégeskedő hideg esős időjárás vette el tőlünk az akác illat páratlan élvezetét. Az akácvirágzás minden évben egy különleges, és nagyon szép alkalma az év ezen szakának, amely a környékünkön lévő erdők meghatározó természeti eseménye….

olvasásának folytatása

horgaszat

Interneten kell vizsgázni az új fajta okmány  megszerzéséhez…

olvasásának folytatása

IMG00464

Néhány évvel ezelőtt ha a Hármashegyi-tavat említettük, akkor többünknek  nagy harcsái jutottak automatikusan  az eszünkbe. Három évvel ezelőtt fogták a tórekord halát amely a maga 22 kilójával azóta is megdöntetlen rekord a tavon, de akkoriban sorba érkeztek a hírek a szebbnél szebb 8-10 kg os nagy bajszúakról. Mostanság ez a lendület egy kissé alább hagyott. Nagy harcsákról nem nagyon érkezik hír az utóbbi egy két évben, de még a máskor oly jellegzetesen “hármashegyi” éjszakai harcsa rablások is jócskán  alább hagytak…Egy üdítő hír ebben a nagy csendben az elmult hónap egyik nagyon szép harcsa fogása, amelyet Varga Feri barátunk követett  el, amelyről néhány képet is el juttatott hozzánk…

olvasásának folytatása

DSCF1765

A mai napon zajlott a 2014-es év első ponty telepítése a Fancsikai tavakon. Az év első telepítésén, ezelőtt egy hónappal, amur került a tározókba, amelyre 2 éves tilalmat hirdetett ki a Horgász Szövetség. A pontyra az e hónap elején megkezdődött tilalom érvényes, amely a hónap végéig tart. általános horgász tilalom nincs a tavakon, így az amuron, és a pontyon kívül más halfajra folyamatosan lehet horgászni. A telepítésről képeket és vídeót is készítettünk..

olvasásának folytatása

DSCF1696

Azt hihettük volna hogy a mai napon Debrecen környékének apraja és nagyja, mind a már hetekkel ezelőtt meghírdetett, és a különböző médiák által  túl fújt stadionavatón töltik ezt a jeles napot. Azt hittük hogy kihalt utcák és pihenőövezetek képe tárul majd elénk ezen a jeles nemzeti ünnepünkön. ..de tévedtünk! Nem csak mi a természet fanatikus szerelmesei, hanem sok ezer ember gondolta úgy, hogy  a város által szervezett mű, puccos rendezvényei elől az erdőspuszták természetes, napfénnyel, és friss levegővel kényeztető csodálatos aurájába  menekül ezen a jeles napon.

olvasásának folytatása

DSCF1753

Egy nagy ünnep a Hármashegyen!..  A  csekély érdeklődés mellett zajló  kisvasuti-nap után nem sokkal került megrendezésre a Zsuzsi-majális című rendezvény, amely még finoman szólva is “emberhegyeket” vonzott ki a hármashegyi körszinhez. Ennyi érdeklődőt régen láttunk kint Hármashegyen.  Szines programok, ételek és italok várták a kilátogatókat. Egy igazi hamisítatlan majálisi hangulat volt ma az erdőspuszták szivében. Fényképes beszámoló a nem mindennapi rendezvényről..

olvasásának folytatása