Archive for április, 2013


0

Néhány olyan erdőspusztai helyszinre szeretnénk a figyelmet felhívni, ahol rendezvények, május elsejei programok várják a vendégeket….

olvasásának folytatása

2013-04-02-10-30-52_thumb

A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetség egy újabb közleményt adott ki, amelyben megnevezi a május elején végrehajtandó általános haltelepítés időpontját, és a Látóképre, és a Keleti-főcsatornára érvényes éjszakai horgászat előírásait. Továbbá informálódhatunk a horgászvizsgák helyéről és időpontjáról is. A rövidesen következő pontytilalom szabályait illetően pedig Veres Ferenc adott némi felvilágosítást…

olvasásának folytatása

DSC01276

Április 27.-én zajlott a már nagy hagyománynak örvendő kisvasúti nap a Hármashegyalján. Programok széles tárháza fogadta a kirándulókat. Rézfúvósok, tánckar, tombola úgrálóvár  és még ezernyi program várta  a szabadba vágyókat….

olvasásának folytatása

DSC01288

A Hármashegyi horgászok nagy örömére, akik sokan kíváncsiak is voltak az eseményre, megtörtént a szezon második telepítése. A hal a déli órákban érkezett meg a Hármashegyi-tóhoz, ahol a horgászok gyűrűjében lettek a vízbe bocsátva…

olvasásának folytatása

1237987685hal2

Az idei évben már második alkalommal telepítik a Hármashegyi-tavat. A tó üzemeltetője Szász Ferenc április 27.én szombaton  fogja egy újabb halkihelyezéssel frissíteni  a már meglévő állományt…

olvasásának folytatása

images

Igaz hogy a Látóképi-tó nem tartozik az oldalunk profiljába, de mivel a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetség megtisztelt  azzal bennünket hogy eljutatta hozzánk  erről a vízről szóló közleményét, így azt a hír minél nagyobb publicitása érdekében mi is megosztjuk az olvasókkal..

olvasásának folytatása

pict0883_thumb

A mai napon ismét halasítás  volt a Pacsírtás- horgásztavon. A tó üzemeltetője  már az április 27.-re szervezett horgászversenyre készült ezzel a telepítéssel…

olvasásának folytatása

2013-04-20 06.45.57

Ez év első negyedévében 150 mm-el esett több csapadék mint más hasonló időszakban.  Ennek  az extrém méretű csapadék hullásnak a hatását még az is fokozta, hogy ez a mennyiség zömében február, és március hónapokban hullott le, tehát egy rövid idő alatt. Az év eleji kilátástalan szegényes vízügyi helyzetet elsőprően a télvégi bőséges eső, és hó minden tavat, tocsogót csatornát feltöltött az erdőspusztákon. Földek víz alá kerültek, és a már nagyon régen “vízjárta” területeket / láprétek, erdőlápok / is újra elborította  víz. Ezt a természet oly szinten művelte, hogy nem régiben még a “vész” – tározókat is meg kellett nyitni…

olvasásának folytatása

mohosz_valasztas_000

Május elején folytatódnak a halasítások…

olvasásának folytatása

2013-04-07 13.48.28

A Bodzás-tóról beszélve sajnos horgászati szempontból egyre kevesebb jelentőséggel tehetünk említést. Ami viszont mégis különleges helyként határozza meg  ezt a tavat, az a gyönyörű környezete, háborítatlan vadvizi világa.

Kimentünk széjjel  nézni, ugyanis kiváncsiak voltunk rá, hogy a tavaly nyáron tett látogatásunk óta, most  a “nagyvizek” időszakában miként fest a tározó, és a halápi zsiliprendszer környezete. Páratlan kép fogadott bennünket…

olvasásának folytatása

mohosz

Magyarországon az országos szövetség tagszervezetei által regisztrált horgászok száma 2012. december 31-én 311.717 fő volt. A horgászok 1112 horgászegyesület tagjai..

olvasásának folytatása

mohosz

A Fancsika-I. tóba is halat telepítettek

1. Összességében 2000 kg,   1,7 kg-os átlagsúlyú pontyot telepítettek kedden a Fancsika-I. tóba.

olvasásának folytatása

2013-04-02 10.31.22

Nagy nap volt a mai a Fancsika-1-es tározó történetében. Azt hiszem talán vagy 10 éve  volt hogy 20 mázsa halat telepítsenek egyszerre az  1-es tóba. Sajnos ez az “extra” telepítés sem hozhatta vissza a tavat a tavaly ilyenkori szinvonalára, ugyanis a 2012-es nagy halpusztulás alkalmával zömében olyan rekordlistás példányok pusztultak el , amelyeket csak megpróbálhat pótolni  ez a mai telepítés. Mindezek ellenére nézzünk bizodalommal a jövőbe, és reménykedjünk benne hogy ezekből a halakból is válhatnak olyan kapitális egyedek ,mint amelyek vízen úszó  tetemét 2012 őszén  szomorúan szemlélte a fancsikai horgász.  A telepítés következik képekben…

olvasásának folytatása