IMG_20210801_193609

Sokat beszeltünk mostanában a Hármashegyi-tóról. Tettük ezt több okból kifolyólag is. Egyrészt nagy örömünkre tavasszal ismét megtelt vízzel, így a horgászati tilalom feloldása után pusztán egy állami horgászjegy megváltásával  szabadon horgászhattunk a tájegység egyetlen vízzel telt taván. Másrészt szintén nagy meglepetésként, szinte bombaként robbant a hír, miszerint az idei évben  9 évre bérlőre talált a horgászvíz. Hogy is volt ez? Miként zajlott ez le?….és ki az új bérlő?….jártunk ennek  utána az illetékes szerveknél…..

Talán kezdjük az elején.  A  Hármashegyi-tó elmúlt néhány éve a többi erdőspusztai tározóéhoz hasonlóan nem volt egy sikertörténet. Talán annyi különbséggel hogy ez a tározó teljesen nem száradt ki, így a legutolsó bérlő által betelepített halállomány zöme átélte a szárazságot. A tavat és vízgyűjtöjét sújtó szárazságon túl más nehézséggel is szembe kellett hogy nézzen  a vízterületet, ugyanis a hiányos tóörzést kihasználva  különféle halrabló bandák az  emberi ész alapján elképzelhető minden rabsic módszer igénybevételével pusztították.  

A természetőröknek és a rendőröknek karöltve sikerült több  halászó társaságot is hatástalanítani, de ez csak a jéghegy csúcsa volt. Fogtak gereblyézőket, voltak akik hálóval garázdálkodtak, de voltak varsások, és árammal halászókról is hallottunk.

11411812_1617234735218283_438467908757718515_o

Ez év tavasza, kedvező fordulattal  lepte meg  a Hármashegyi-tavat, amire már jó néhány éve nem volt példa,  színültig telt a tómeder vízzel.  Ennek hatására és a horgászok  óhajának engedve a Kormányhivatal úgy  döntött hogy ez év március  elejétől feloldotta az általános horgásztilalmat a tavon. Csupán egy állami horgászjegy megváltásával  lehetett pecázni, és a tájidegen halakból hazavinni. Az előző évek módszeres haltolvajlásai ellenére jelentős halmennyiség maradt a vízben, így a horgászok   a feltöltődött tóban  tömegével foghattak a jelentős mennyiségű keszeg, kárász, és törpeharcsa állományból. De nagyon sok amur, több 10 kilón felüli is horogra akadt.  Rengeteg nagy halat kifogtak a tóból…..ment ez így július 27.-ig, amikor is  jött a hír, új bérlője van a Hármashegyi-tónak.

IMG_20210801_193129

Többen hitetlenkedve fogadták a hírt, ezért úgy döntöttünk  utána kérdezünk  mi is a jelenlegi felállás a Hármashegyen?

Megkerestük  a témában Hajdú Bihar megyei Horgász-szövetségnél Cserepes Ernő, és   Csengeri Imre urakat,   és megkérdeztük a teljesség igényével a kormányhivatalt is,  akik a témában a következő felvilágosítást adták:

A Hármashegyi –tó pályáztatásának időszakában ( 2019-2020)  a  Horgászszövetséget, aki a tó  kijelölt kezelője,  megkereste egy fiatalember aki a  szövetség segítségét kérte. Az illető aki a jelenlegi új  bérlője a tónak,  jelezte hogy ő megpályázná a tó horgászati üzemeltetésének a jogát. A Szövetség vezetője ismertette  a pályázat feltételeit, és  jelezte számára hogy alhaszonbérleti szerződést csak az esetben tud kötni a Hármashegyi-horgásztóra, amennyiben horgászegyesületet alapit , illetve beszerzi a szükséges egyébmás engedélyeket.

Ezeknek az engedélyeknek a beszerzése, illetve  a Horgászegyesület megalapítása július hónapban megtörtént.  Ezek után  Horgászszövetség  az “ErZu  Hármashegyi Horgásztó Sportegyesületet” felvette tagegyesületei sorába. Így  2021 július 27- 2030 december 31-ig az egyesület megkapta a Hármashegyi-tóra  a terület foglalási engedélyt. Jelenleg még a környezetvédelmi engedély  hiányzik,  emiatt még a Kormányhivatal nem engedélyezi a horgászatot. A halasítási terv és a még hiányzó környezetvédelmi engedély elfogadása után leghamarabb valószínűleg  szeptember  elején van esélye  a horgásztevékenység engedélyezésének.  A napijegy árak még kialakítás alatt vannak, de jelen pillanatban úgy néz ki hogy  nappali horgászjegy 3500ft-ba fog kerülni, amelyért 1 nemes halat és  1kg ( ?) egyéb halat lehet elhozni. Az éjszakaijegy 4000ft-ba fog kerülni. …Ez még váltzohat…… Sajnos a vízhiány egy létező probléma, de az egyesület azt igérte  megoldják ennek a gondját  is. A  Hármashegyi-tó  partszakaszát lekaszálták, horgászbeállókat rendbe tették, az ott lévő szemetet összeszedték. A területet bérlő horgászegyesület a tavon a horgászat szabályzatát a  horgászati tevékenységet folytató, és napijeggyel, állami horgászjeggyel rendelkező pecásoktól megköveteli, de a tó partján az ott lévő túrázó kirándulók mozgását nem korlátozhatja.     A MOHOSZ helyi vezetősége  a következendő időkben is figyelemmel fogja  kísérni a Hármashegyi-tó üzemeltetését.

Sok sikert kívánunk a kezeló egyesületnek !